Íme a mai másik bejegyzésem. Az ugyancsak mai előző, extra bejegyzésem a komfortzónáról szólt, illetve annak ideiglenes elhagyásáról. Nos, ez a bejegyzés szorosan kapcsolódik ahhoz a témához. Az említett bejegyzésemben részleteztem az egy hétig tartó kihívásomat, amelyben minden egyes nap a szokásost is meghaladóan elhagyom a biztonságos területemet és kizökkentem magam a rendszerből. Azt a… Tovább »
Válás után szerelem?
Íme a mai másik bejegyzésem. Az ugyancsak mai előző, extra bejegyzésem a komfortzónáról szólt, illetve annak ideiglenes elhagyásáról. Nos, ez a bejegyzés szorosan kapcsolódik ahhoz a témához. Az említett bejegyzésemben részleteztem az egy hétig tartó kihívásomat, amelyben minden egyes nap a szokásost is meghaladóan elhagyom a biztonságos területemet és kizökkentem magam a rendszerből. Azt a… Tovább »
Hahó! Ma két témában posztolok, két ígéretemnek eleget téve. Egyrészt mesélek a szerelem számomra aktuális kérdéseiről, másrészt a múlt heti komfortzónával kapcsolatos kihívásom teljesítéséről. Most épp az utóbbit olvashatod. Gondolatébresztés Nem sokkal azután, hogy közzétettem a komfortzónáról alkotott gondolataimat, az egyik barátnőm nagyon érdekes hozzászólást küldött (ne keressétek, nem ide írta). Szerinte a komfortzónán kívüli… 
„Elbizonytalanodni tulajdonképpen jó, mert az ember rájön, hogy mégsem áll olyan stabil lábon, mint gondolta, és elkezdi keresni a kapaszkodókat. (…) Azok az emberek, akik bebetonozva csücsülnek a munkahelyükön, minden klappol az életükben és mindenük megvan, csak élni szoktak elfelejteni. Én inkább az életre szavazok, még akkor is, ha néha elbizonytalanodással jár.” Kissé félve leplezem… 
Szőke gombahajú, barna szemű, pár évvel idősebb nálam, szép mosolyú, izmos testű, okos, sportos és a legfontosabb: védelmező típus. Hogy kire illik a leírás? A kis Nita gyerekkori álompasijára. Na meg a kis Nita „képzeletbeli” bátyjára. Van ebben egy kis groteszk jelleg, hogy egyke serdülőként ugyanaz jelentette az ideális pasit számomra, mint az ideális bátyust…. 
„Az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát.” Szabó Magda szavai igencsak illenek az élethelyzetemre. Legalábbis külsőleg. Mindig is szerettem bonyolítani az életemet, akár gondolatban, akár a tettek síkján. Fogalmam sincs, miért. Tüzel bennem egy ösztönös vágy, hogy ne ragadjak le egy ponton, fedezzem fel az életem legkülönfélébb dimenzióit. Persze most… 